Otthon felújítási programot indít a kormány január elsejétől.

A LEGALÁBB EGY GYERMEKET NEVELŐ CSALÁDOK OTTHONUK FELÚJÍTÁSI KÖLTSÉGEINEK, VAGYIS A KIVITELEZÉS ÉS AZ ANYAG ÁRÁNAK FELÉT, ÁTVÁLLALJA AZ ÁLLAM, LEGFELJEBB HÁROMMILLIÓ FORINTIGAZ OTTHONFELÚJÍTÁSI PROGRAM FELÜLRŐL NYITOTT LESZ, A FORRÁSOKAT AZ IGÉNYEKHEZ IGAZÍTJÁK

Azt mondta, már érdemes most megállapodni a felújítást vállaló szakemberekkel, mivel feltehetően sokan kívánnak majd élni a lehetőséggel.

Ki és mire tud pályázni

Feltételek:

  • a már meglévő otthont lehet a támogatásból szépíteni, bővíteni, korszerűsíteni,
  • feltétele legalább egy, legfeljebb 25 éves gyermek a háztartásban (a 12. héttől a magzat is számít),
  • házaspárok, élettársak, egyedülállók és elváltak is igényelhetik, ha gyermeket nevelnek,
  • a megváltozott képességűek, gyodra jogosult gyermekek esetében a 25 éves életkor nem feltétel,
  • a gyermekeket külön-külön nevelő elvált szülők a támogatáson is osztozhatnak, de ha a két szülő közül csak az egyik nevel gyermeket, akkor ő a jogosult.
  • legalább 1 éves folyamatos tb-jogviszony, maximum 30 nap megszakítással, a felsőoktatási jogviszony is számít, az utolsó 3 hónapban az álláskeresési járadék is figyelembe vehető, és a nyugdíj mellett végzett munka is beszámítható,
  • köztartozás mentesség.
  • minden család csak egyszer veheti igénybe a felújítási támogatást,
  • ha eladják a lakást, akkor sem kell visszafizetni a támogatást, de többször már nem élhetnek vele,
  • ha valaki más veszi meg ugyanazt a lakást, akkor ő felveheti ugyanarra a lakásra

Mire lehet igénybe venni:

  • január 1-jét követően elindult felújításokra,
  • gyűjteni kell az számlákat az anyagról és a munkáról, szerződést kell kötni a munkára, erről egy blanketta szerződést ad a kormány, ezeket kell benyújtani az államkincstárhoz,
  • anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, vagyis legfeljebb 1,5-1,5 millió forint támogatás igényelhető ezekre egyenként,
  • kültéri és beltéri munkákat egyaránt el lehet számolni, pl. konyha vagy fürdőszoba felújítása, közműbekötés, fűtési rendszer cseréje, új kazán vagy bojler beszerzése, külső-belső szigetelés, galéria vagy belső lépcső kialakítása, nyílászárók cseréje, tetőcsere vagy – felújítás, napelemes rendszer kiépítése, garázs vagy nyári konyha felújítása is lehet, festés, mázolás és bizonyos asztalosmunkák is elszámolhatók lesznek,
  • a pénzt a családnak meg kell előlegeznie, és utólag tudja visszaigényelni az államkincstárnál,
  • az ügyeket teljes egészében elektronikusan lehet intézni, az összegyűjtött számlákat a munka befejezését követően 60 napon belül kell az államkincstárhoz beküldeni, amelynek 30 napja van az elbíráláshoz, majd további 5 napon belül kiutalják a pénzt.
  • a kormányhivatalok dolga lesz a felújítások megvalósulásának ellenőrzése, a támogatás kézhezvételét követően 6 hónapon belül bármikor ellenőrizhet a kormányhivatal.

Aki szeretné az 50% támogatást igénybe venni, azonnal cselekednie kell, mert minden korrekt kivitelező már legalább a jövő év feléig be van táblázva munkával.

Amennyiben Ön megfelel a pályázati feltételeknek lépjen azonnal.
Mert minden nap késlekedéssel nő az esélye, hogy nem talál korrekt kivitelezőt már 2021-re, pedig a beruházást addig kell megvalósítani, amíg a támogatási feltételek élnek…..

Cégünk Rezsinullázó beruházásokkal áll ügyfelei rendelkezésére napelem + elektromos fűtéskorszerűsítés, ezt kiegészítve szigeteléssel, nyílászáró cserével.

Komplett projektmenedzsmentet nyújt, segít az online adminisztrációban, a teljes beruházási összegből esetlegesen hiányzó rész finanszírozásában.
Beérkezési sorrendben ütemezzük a helyszíni felmérést, műszaki koncepció és ajánlat kidolgozást, szerződéskötést, és utána garantált időpontot adunk a kivitelezésre.

Kérjen ajánlatot!